Kirakom a könyvtáramat

Kirakom a könyvtáramat
 

Kirakom a könyvtáramat
(Unpacking My Library)

Velencei Biennále Magyar Pavilon (1986–2022) virtuális könyvtára

 

A 2017. évi Velencei Képzőművészeti Biennále főkurátora, Christine Macel felkérte a 2017. évi központi kiállítás, a Viva Arte Viva művészeit, hogy készítsenek listát a kedvenc könyveikről. „Jó lehetőség, hogy megismerjük a művészek olvasmányait, mely inspirációs forrás lehet a közönség számára is” – szól a felhívás, melynek címét Walter Benjamin 1931‐es „Ich packe meine Bibliothek aus” című esszéje adta.

 

 

Az Unpacking My Library projekt a Viva Arte Viva központi pavilonjában, valamint a Stirling-féle könyves pavilonban (Fotó: Boros Géza)

 

A Ludwig Múzeum könyvtára térben és időben kiterjesztette a velencei projektet és felkérte a Velencei Képzőművészeti Biennálén az elmúlt harminc évben a Magyar Pavilonban kiállító – vagy a központi kiállításon részt vett magyar – művészeket, hogy állítsák össze az ő kedvenc könyvlistájukat, és osszák meg a nagyközönséggel, mintegy létrehozva a Magyar Pavilon virtuális könyvtárát. A könyvlista a Ludwig Múzeum könyvtára üvegfalán látható, a bibliográfiai adatokkal teljes lista pedig itt olvasható. A listát on-line folyamatosan bővítjük az azóta eltelt időszak kiállító művészeinek kedvenc könyveivel.

 

1986

Bak Imre
Kasimir Malewitsch: Die gegenstandslose Welt. München : Albert Langen Verlag, 1927
Painting & Sculpture of a Decade 54–64 : The Calouste Gulbenkian Foundation. London : Tate, 1964
Hamvas Béla: Tabula Smaragdina (1947-50). kézirat
James Joyce: Ulysses. Budapest : Európa, 1974
Charles Jencks (ed.): Post-modern classicism : the new synthesis. London : Architectural Design Profile, 1980

Birkás Ákos
Hans Belting: Giovanni Bellini, Pietà : Ikone und Bilderzählung in der venezianischen Malerei. Frankfurt am Main : Fischer Taschenbuch Verlag, 1985
Witold Gombrowicz: Tagebuch 1953–1969. Frankfurt am Main : Fischer Taschenbuch Verlag, 2004
Bruno Schulz: Fahajas boltok : összegyűjtött elbeszélések. Budapest : Jelenkor, 2016
Judith Butler, Ernesto Laclau, Slavoj Žižek: Contingency, Hegemony, Universality : Contemporary Dialogues on the Left. London ; New York : Verso, 2000
Michel Foucault: A szavak és a dolgok. Budapest : Osiris, 2000

Kelemen Károly
Herbert Read: A modern festészet. Budapest : Corvina, 1965
James Joyce: Ulysses. Budapest : Európa, 1974
David Riesman: A magányos tömeg. Budapest : Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1968
Susan Sontag: A pusztulás képei. Budapest : Európa, 1972
Oswald Spengler: A nyugat alkonya. Budapest : Európa, 1995

Nádler István
Hamvas Béla: Scientia Sacra. Budapest : Magvető, 1988
Kazimir Malevics: A tárgynélküli világ. Budapest : Corvina, 1986
Hermész Triszmegisztosz: A tökéletesség útja. Budapest : Farkas Lőrinc Imre Könyvkiadó, 1994
A dalai láma könyvei
Zohár: a Teremtés könyvéről. Budapest : Atlantisz, 2014

Nemcsics Antal  (Arte e Scienza)
Josef Albers: Interaction of Color. New Haven : Yale University Press, 1975
Babits Mihály:  Jónás könyve, Budapest : Nyugat Kiadó és Irodalmi Rt.
Faber Birren : Creative Colour, New York : Reinhold, 1961
Paul Klee:  Das bildnerische Denken, Basel : Schwabe, 1964
Moholy-Nagy László: Vision in motion, Chicago : Theobald, 1961

 

1988

Bukta Imre
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés. Budapest : Európa, 1970
Móricz Zsigmond: Barbárok In: Válogatott elbeszélések. Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1971
Sören Kierkegaard: Vagy-vagy. Budapest : Gondolat, 1978
Temesi Ferenc: Por. Budapest : Magvető, 1987
Krasznahorkai László: Sátántangó. Budapest : Magvető, 1985

Pinczehelyi Sándor
Klaus Honnef: Kunst der Gegenwart. Köln : Taschen, 1988
Kynaston McShine (ed.): Andy Warhol : Retrospektive. München : Prestel Verlag, 1989
Ales Erjavec (ed.): Postmodernism and the Postsocialist Condition. Berkeley : University of California Press, 2003
Piotr Piotrowski: Awangarda w cieniu Jałty. Poznan : Rebis, 2005
Terry Smith: Contemporary Art : World Currents. London : Laurence King, 2011

Samu Géza* [1947–1990]
Kalevala. Budapest : Európa, 1962
Baktay Ervin: India művészete a történelem és művelődés keretében az őskortól a XX. századig. Budapest : Képzőművészeti Alap, 1963
Mahábhárata. Budapest : Európa, 1965
Bodrogi Tibor: Indonézia művészete. Budapest : Corvina, 1971
Rainer Maria Rilke versei. Budapest : Európa, 1983
* rekonstrukció

Bachman Gábor (Aperto 1988)

 

1990

Fehér László
Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger. Budapest : Helikon, 1965
Jean-Paul Sartre: Velence foglya : Tintoretto. Budapest : Helikon, 1984
Pilinszky János: Kráter : összegyűjtött és új versek. Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1976
Erdély Miklós: Kollapszus orv. Párizs : Magyar Műhely, 1974
Franz Kafka: Elbeszélések. Budapest : Európa, 1973

Lakner László (Ambiente Berlin)
Halotti beszéd és könyörgés
Petőfi Sándor: Nemzeti dal
Radnóti Miklós: Bori notesz. Budapest : Helikon : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1970
Paul Celan: Todesfuge
Michel Houellebecq: Unterwerfung. Köln : DuMont Buchverlag, 2015

 

1993

Lois Viktor
Thor Heyerdahl: Aku-aku : a Húsvét-sziget titka. Budapest : Gondolat, 1963
Jack Kerouac: Úton. Budapest : Magvető, 1966
Franz Kafka: A per. Budapest : Európa, 1968
Gabriel García Márquez: Száz év magány. Budapest : Magvető, 1971
Leonard de Vries: Furcsa találmányok. Budapest : Móra, 1982

Joseph Kosuth
Franz Kafka: The Zürau Aphorisms
Jorge Luis Borges: Labyrinths
Ludwig Wittgenstein: Philosophical Investigations
Sigmund Freud: The Interpretation of Dreams
James Joyce: Finnegans Wake
Friedrich Nietzsche: Beyond Good and Evil

El-Hassan Róza (Aperto 1993) → 1997

 

Joseph Kosuth könyvlistája a Ludwig Múzeum könyvtára üvegfalán.
Joseph Kosuth könyvlistája a Ludwig Múzeum könyvtára üvegfalán.

 

1995

Jovánovics György
William Shakespeare: Hamlet, dán királyfi. Budapest : Európa, 1974
Heinrich von Kleist: Michael Kohlhaas. Stuttgart : Reclam, 1970
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Ördögök. Budapest : Európa, 1972
Franz Kafka: A kastély. Budapest : Európa, 1964
Nádas Péter: Párhuzamos történetek. Pécs : Jelenkor, 2005

 

1997

El-Hassan Róza
Simone de Beauvoir: Memoiren einer Tochter aus gutem Hause. Reinbek : Rowohlt, 1980
Sophocles: Antigone
Michel Foucault: Die Ordnung der Dinge : Eine Archäologie der Humanwissenschaften. Frankfurt am Main : Suhrkamp, 1988
Kazimir Malevics: A tárgynélküli világ. Budapest : Corvina, 1986
Rejtő Jenő: A láthatatlan légió. Budapest : Magvető, 1968

Herskó Judit
Mikhail Bulgakov: The Master and Margarita. New York : Grove Press, 1994
Virginia Woolf: To the Lighthouse. New York : Harcourt, 1978
Virginia Woolf: A Room of One's Own. San Diego: Harcourt, 1989
Hjalmar Söderberg: Doktor Glas. Stockholm : Alb. Bonniers, 1949
Haruki Murakami: 1Q84. New York : Knopf, 2011

Köves Éva
Fehér Klára: Lesz nekem egy szigetem. Budapest : Móra, 1975
J.D. Salinger: Zabhegyező. Budapest : Európa, 1983
Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita. Budapest : Európa, 1984
Gerhard Richter: Atlas. Köln : Oktagon, 1997
Moholy-Nagy László: Látás mozgásban. Budapest : Műcsarnok : Intermédia, 1996

 

1999

Benczúr Emese
Bohumil Hrabal: Túlságosan zajos magány. In: Gyöngéd barbárok. Budapest : Európa, 1985

Erdélyi Gábor
Hamvas Béla: A láthatatlan történet. Budapest : Akadémiai Kiadó, 1988
Henri Boulad: A szív okossága. Budapest : Ecclesia, 1988
Edith Stein: A kereszt tudománya. Budapest : Szent István Társulat, 1993
Alessandro Baricco: Selyem. Budapest : Helikon Kiadó, 1997
John Gribbin: Schrödinger macskája. Budapest : Akkord, 2001

Imre Mariann
Virginia Woolf: Felvonások között. Budapest : Európa, 2003
Virginia Woolf: Hullámok. Budapest : Európa, 2004
Simone Weil: Ami személyes, és ami szent. Budapest : Vigilia, 1998
Agota Kristof: Trilógia. Budapest : Magvető, 1996
Krasznahorkai László: Megy a világ. Budapest : Magvető, 2013
Walther Klára: Francia konyha magyar szívvel. Budapest : Geopen, 2013

Bukta Imre → 1988

Csörgő Attila → 2017

 

2001

Lakner Antal
Jean Baudrillard: A tárgyak rendszere. Budapest : Gondolat, 1987
Paul Virilio-Sylvère Lotringer: Pure War. New York, Semiotext, 1983
Michel de Certeau : A cselekvés művészete, Budapest : Kijárat, 2010
Victor Papanek: Design for the Real World: Human Ecology and Social Change, New York : Pantheon Books, 1971
Anthony Vidler: Warped Space. Cambridge, USA : MIT Press, 2000

Komoróczky Tamás
Guy Debord: A spektákulum társadalma, Budapest : Balassi–BAE Tartóshullám, 2006
Hakim Bey: Káosz : Az Ontológiai Anarchizmus nyomtatványai. In: Helikon 2008/4
Jean-Paul Sartre: A lét és a semmi. Budapest : L'Harmattan, 2006
Susan Blackmore: A mémgépezet. Budapest : Magyar Könyvklub, 2001
Georges Didi-Huberman: Hasonlóság és érintkezés: a lenyomat archeológiája, anakronizmusa és modernsége. Budapest : BKF, 2014

 

2003

Kis Varsó
Thomas Crow: Modern Art in the Common Culture. New Haven : Yale University Press, 1996
Richard Wollheim: Art and its Objects. Cambridge : Cambridge University Press, 1992
Michel Foucault: Elmebetegség és pszichológia – A klinikai orvoslás születése. Budapest : Corvina, 2000
Joseph Conrad: Heart of Darkness. London : Penguin, 1999
Dario Gamboni: The Destruction of Art. London : Reaktion, 1997

 

2005

Kicsiny Balázs
Montesquieu: Perzsa levelek. Budapest : Európa, 1981
Franz Kafka: Elbeszélések. Bukarest : Kriterion, 1978
Samuel Beckett: Molloy ; Malone meghal ; A megnevezhetetlen. Budapest : Magvető, 1987
Krúdy Gyula: Szindbád. Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1985
Thomas Bernhard: Önéletrajzi írások. Budapest : Ab Ovo, 2007

 

2007

Andreas Fogarasi
Marcel Joray (ed.): Vasarely I-IV. Neuchatel : Èditions du Griffon, 1965-1974
Christian Philipp Müller: Vergessene Zukunft – Forgotten Future. München : Kunstverein München, 1992
Klaus Ronneberger, Stephan Lanz, Walther Jahn: Die Stadt als Beute. Bonn : Dietz, 1999
Benedict Anderson: Imagined Communities. Reflections on the Origins and Spread of Nationalism. London : Verso, 1983/1991
Norman M. Klein: The Vatican to Vegas. A History of Special Effects. New York : The New Press, 2004

 

Várnai Gyula kedvenc könyvei a Stirling-féle könyves pavilonban, 2017
Várnai Gyula kedvenc könyvei a Stirling-féle könyves pavilonban, 2017

 

2009

Forgács Péter
Ludwig Wittgenstein: Tractatus Logico-Philosophicus = Logikai-filozófiai értekezés. Budapest : Akadémiai Kiadó, 1963
Bódy Gábor: Végtelen kép. Budapest : Pesti Szalon, 1996
Sigmund Freud: Álomfejtés. Budapest : Helikon, 1985
Eadweard Muybridge: Muybridge's Complete Human and Animal Locomotion. New York : Dover ; London : Constable, 1979
Petri György: Magyarázatok M. számára. Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1971

 

2011

Németh Hajnal
John Cage: A csend. Pécs : Jelenkor, 1994
Allen Ginsberg: Howl, Kaddish and Other Poems. London : Penguin, 2009
Kertész Imre: Kaddis a meg nem született gyermekért. Budapest : Magvető, 2003
Konrád György: A cinkos. Budapest : Európa, 2009
Hannah Arendt: Eichmann Jeruzsálemben. Budapest : Osiris, 2000

 

2013

Asztalos Zsolt
Biblia. Budapest : Szent István Társulat, 2006
Szabó Lajos, Tábor Béla: Vádirat a szellem ellen. Veszprém : Comitatus, 1991
Homérosz: Odüsszeia. Budapest : Helikon, 1974
Pilinszky János: Összes verse. Budapest : Osiris, 1996
Krasznahorkai László: Sátántangó. Budapest : Magvető, 2009

 

2015

Cseke Szilárd
Boris Groys: Az utópia természetrajza. Budapest : Kijárat, 1997
Jean Baudrillard: A művészet összeesküvése. Budapest : Műcsarnok, 2009
Franz Kafka: Az átváltozás. Budapest : Európa, 1998
Szabó Magda: The Gift of the Wondrous Fig Tree. Budapest : Európa, 2008
Rhonda Byrne: A titok. Budapest : Édesvíz Kiadó, 2007

 

2017

Várnai Gyula
Jorge Luis Borges: A titkos csoda. Budapest : Európa, 1986
Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita. Budapest : Európa, 1984
Buda Béla: Az empátia – a beleélés lélektana. Budapest: Gondolat, 1978
Werner Heisenberg: A rész és az egész. Budapest : Gondolat, 1975
Erdős Virág: Ezt is el. Budapest : Magvető, 2013

 

Hajas Tibor* [1946–1980] (Viva Arte Viva)
Tibeti misztériumok. Fordította: Hamvas Béla. Budapest, 1944.
Abbie Hoffman: Revolution For the hell of it. New York : Dial Press Inc., 1968.
Jerry Rubin: Do it!: Scenarios of the revolution. New York : Simon & Schuster, 1970.
Füst Milán összes versei. Budapest : Magvető, 1969.
Arthur Rimbaud összes költői művei. Budapest : Európa, 1965.
* rekonstrukció

Hajas Tibor könyvei a Stirling-féle könyves pavilonban, 2017
Hajas Tibor könyvei a Stirling-féle könyves pavilonban, 2017

 

Csörgő Attila (Viva Arte Viva)
Jorge Luis Borges: The Secret Miracle In: Sur, 1943
Richard Buckminster Fuller: Synergetics : Exploration in the Geometry of Thinking. New York : Macmillan, 1975
Edgar Allan Poe: A Descent into the Maelström In: Gaham’s Magazine, 1841 

 

2019

Waliczky Tamás 
Thomas Mann: Lotte Weimarban. Budapest : Kriterion, 1977
René Berger: A festészet felfedezése. A megítélés művészete. Budapest : Gondolat, 1973 
John Berger: Korunk festője. Budapest : Európa, 1983 
Ágota Kristóf: The Notebook, The Proof, The Third Lie. Three Novels. New York : Grove Press, 1997
Jaan Kross: Négy monológ Szent György ürügyén. Budapest : Magyar Helikon, 1977 

 

2022

Keresztes Zsófia 

(folytatjuk)