Helyszíni szemle - A múzeum a múzeumról

Mikor

2011. július 22. – október 23.

A látványos, új múzeumépületek, a látogatók megnövekedett száma világszerte jelzi, hogy a múzeumok funkciói az utóbbi évtizedekben átalakultak. A megújult múzeumok nemcsak felbecsülhetetlen értékek őrzői, hanem tömegeket is akarnak oktatni és szórakoztatni. A budapesti Ludwig Múzeum első állandó kiállításának 20. évfordulóján önmagába is néz, amikor a múzeumot mint intézményt vizsgálja a hazai és a régióbeli neoavantgárd művészet intézménykritikus művein keresztül, valamint kortárs művészek ironikus, szellemes, köztük számos, Magyarországon első ízben látható munkájának bemutatásával.

Miközben a múzeum fő feladata, hogy az örökkévalóság számára változatlan formában őrizzen meg műalkotásokat, saját maga sokat változik: az utóbbi évtizedek látványos új múzeumépületei, a látogatók megnövekedett száma is jelzi, hogy a múzeum funkciói átalakultak. Az enciklopédikus, majd a haladás eszményében hívő modern művészeti múzeum átadta helyét egy új típusú múzeumnak. Ez az új múzeum másfajta tudást ígér, s szórakoztatni is akar. A múzeum napjaink egyik legsikeresebb kulturális intézménye, mely nem csupán gyűjti, őrzi, óvja és bemutatja a rá bízott értékeket, hanem maga is eldöntheti, mi az, ami érték lehet a jövő művészettörténete szempontjából. A művészek a XX. század eleje óta bírálják ezt a fontos kanonizációs intézményt, ahová (többnyire) maguk is be akarnak kerülni. A Ludwig Múzeum, első állandó kiállításának huszadik évfordulóján, ezzel a kiállítással a művészek által tartott tükörbe néz. Helyszíni szemlét tart.

A kiállítás különös hangsúlyt fektet az 1970-es években a múzeummal foglalkozó hazai és nemzetközi neoavantgárd művészetre, mivel ezt tekinti a kortárs múzeumi reflexiók előzményének. A műalkotás mibenlétének vizsgálatán át Marcel Duchamp volt az első, aki a legélesebben mutatott rá a műtárgy, a múzeum, a művész és a néző kapcsolatának paradoxonjaira. Duchamp megalkotta bőrönd-múzeumát, önmagát muzeologizálta. A hatvanas-hetvenes években a konceptuális művészek számára a művészet kritikai önvizsgálata ismét fontos téma lett, s inkább saját múzeumot alkottak önmaguknak, mintegy kijavították az intézmény hibáit, pótolták a hiányokat, felülírva a múzeumok diktálta kánont. Az intézmény kritikáján keresztül rávilágítottak arra is, hogy a múzeumokban kiállított, féltve őrzött és nagyra becsült műalkotások más kontextusba kerülve más jelentést kapnak.

A kontextusok váltakozása ugyanakkor azt is jelenti, hogy a kiállított műtárgyak helyett például egy műtárgyleíró karton is műtárggyá válhat, vagy maga a néző, illetve a múzeum berendezési tárgyai lesznek a főszereplők. De maguk a művészek is változó szerepekben jelennek meg a múzeumban. A művészek emellett arra is rámutattak, hogy a múzeum elválaszthatatlan társadalmi közegétől. Amikor a múzeumot kritizáljak, egyben a társadalmat is kritizálják, leleplezik a múzeum által képviselt értékrendet, a piac és a művészet kapcsolatát. A múzeumok alapját képező gyűjteményeket és a szerzeményezést éppúgy vizsgálatuk tárgyává teszik, mint a múzeumban megjelenő rejtett ideológiákat, és az intézményt az adott társadalom modelljeként mutatják be. Miközben a kortárs művészek már nem hisznek abban, hogy a magaskultúra és a tömegkultúra elhatárolható, a populáris kultúra különböző terepein még meglehetősen sztereotip kép él a múzeumról, ugyanakkor a múzeum sem vonhatja ki magát a populáris kultúra hatásai alól. Erről az összetett viszonyról taúskodnak a kiállítótérben vetített filmek, videoklipek.
A XX. század hatvanas, hetvenes éveinek intézménykritikus művészei olyan műveket akartak alkotni, amelyeket nem lehet a műtárgypiacon értékesíteni, muzeologizálni. Paradox helyzet, hogy ezek a művek ma már többnyire múzeumokban vannak. A kortárs művészet már nem kínál egy ilyen külső nézőpontot. A művész része a művészeti világnak, a rendszernek, s ismeri annak működését. Nem tekinti magát áldozatnak, ahogyan a múzeum sem tettesnek. A Helyszíni szemlén bemutatott művekből az derül ki, hogy a szerepek, ahogy az értelmezési lehetőségek, nincsenek rögzítve. Amit a múzeum tehet, hogy látja és láttatja is működését, és szembe mer nézni a kritikával.

Kiállító művészek
Marcel Duchamp, Richard Artschwager, Azorro Group, Beke László - Pauer Gyula, Birkás Ákos, Olga Chernyshewa, Hubert Czerepok, Mark Dion, Henry Flynt, Andrea Fraser, Hans Haacke, Halász Károly, Kele Judit, Kis Varsó, Kostil Danila, Oleg Kulik, Lakner László, Marysia Lewandowska, Dalibor Martinis, Menesi Attila, Ivan Moudov, NETRAF, Allan Sekula, Kalin Serapionov, Sean Snyder, Nedko Solakov, Thomas Struth, Téreltérítés Munkacsoport, TNPU / IPUT (St.Turba Tamás), Tót Endre, Ulay és | Woody Allen, Costa-Gavras, Alfred Hitchcock, Ron Howard, Beeban Kidron, Akira Kurosawa, Neil LaBute, Mel Smith, Aleksandr Sokurov, Tom Tykwer

Kiállítási vezető:
East of Eden - Photorealism: Versions of Reality

A kiállítás kurátora Székely Katalin és a Ludwig Múzeum kurátori kollektívája.

A múzeum főtámogatója a MASTERCARD.
A kiállítást támogatták: art’otel, Lightware Visual Engineering.

Múzeumi Betegség Szindróma kutatási program
Felhívjuk tisztelt látogatóink figyelmét, hogy az augusztus–szeptemberi időszakban a Téreltérítés Munkacsoport szakemberei a múzeumi termekben tapasztalható neurotoxikus hatásokat vizsgálják. A kutatások a modern épülettechnológiai rendszerek, az erősen kontrollált múzeumi tér, valamint a műtárgykörnyezet által kiváltott tünetegyüttes, a közelmúltban kimutatott SMS (Sick Museum Syndrome) pontos hazai diagnózisának felállítása és egy hatékony - a helyszínen alkalmazható- fitoterápiás hatóanyag kidolgozásának érdekében folynak. További információ: http://www.terelterites.org/sms/.

Amennyiben részt kíván venni a helyszíni mintavételes múzeumi hangulatértékelő skála felállításához szükséges vizsgálatban, kérjük, jelentkezzen on-line vagy az első emeleti kiállítótérben.

Adatkezelési szabályzat

Helyszíni szemle - A múzeum a múzeumról

Kapcsolódó tartalmak