LUDWIG 25 - A kortárs gyűjtemény

2014. november 13. – 2016. szeptember 25.
Mikor
2014. november 13. – 2016. szeptember 25.

LUDWIG 25
A kortárs gyűjtemény
A Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum új állandó kiállítása

A Ludwig Múzeum idén ünnepli megalapításának 25. évfordulóját.
A múzeum fordulatokban gazdag története egyben az elmúlt negyedszázad krónikája is, amely a kortárs művészet sajátos nézőpontjából vázolja fel Magyarország és Közép-Kelet-Európa 1989 utáni, kezdetben várakozásokkal és reményekkel teli, majd lassanként kijózanodó és konszolidálódó, de napjainkra ismét heves átalakulásokat megélő történetét.

Az új gyűjteményi kiállításra ezúttal elsősorban az 1989 után keletkezett, illetve szerzett műtárgyakból válogattunk. A Peter és Irene Ludwig-féle adomány alapjain mára egy több mint félezer kiemelkedő darabot számláló, értékes és strukturált, a poszt-szocialista térség egyéni jegyeit hordozó nemzetközi gyűjtemény épült fel. A mostani válogatásban többek között olyan fogalmakat és jelenségeket vizsgálunk, mint a rendszerváltás, a történelem, az utópiák, az utca, a test vagy a tér – mindezt mintegy 80 frappáns és elgondolkodtató műalkotáson keresztül.

A kiállításhoz kapcsolódó kamarakiállítás a múzeum alapításának történetét dolgozza fel, műtárgyakon, korabeli dokumentumokon és fotókon keresztül.

A kiállítást rendezte:
Szipőcs Krisztina, a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum gyűjteményi és kiállítási osztályának vezetője

A kiállításon a következő művészektől láthatók alkotások:
BAK Imre, BENCZÚR Emese, BERHIDI Mária, BIK VAN DER POL, BIRKÁS Ákos, BLUE NOSES, CHILF Mária, CSÁKÁNY István, CSÖRGŐ Attila, Marta DESKUR, EIKE, EL-HASSAN Róza, EPERJESI Ágnes, FORGÁCS Péter, GERHES Gábor, Sighard GILLE, Teodor GRAUR, GYENIS Tibor, HAJAS Tibor, HAJDÚ Kinga, HALÁSZ Károly, HECKER Péter, IMRE Mariann, IRWIN, Zuzanna JANIN, Piotr JAROS, JOVÁNOVICS György, KOMORÓCZKY Tamás, LAKNER László, LOVAS Ilona, Ana LUPAŞ, David MALJKOVIĆ, MAURER Dóra, MEGYIK János, Antoni MUNTADAS, Ciprian MUREŞAN, NEMES Csaba, Roman ONDÁK, PAUER Gyula, Dan PERJOVSCHI, PERNECZKY Géza, PINCZEHELYI Sándor, Sigmar POLKE, Dmitrij PRIGOV, SOCIÉTÉ RÉALISTE, ST.AUBY Tamás, Mladen STILINOVIĆ, SUGÁR János, SZABÓ Ágnes, SZABÓ Dezső, SZACSVA Y Pál, TEHNICA SCHWEIZ, Jaan TOOMIK, TÓT Endre, Josip VANIŠTA, Mona VĂTĂMANU– Florin TUDOR, VESZELY Beáta, WALICZKY Tamás, Artur ŻMIJEWSKI
valamint
Jirí DAVID, NÁDLER István, TÓT Endre és Nedko SOLAKOV

Támogatók:
Irene und Peter Ludwig Stiftung, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Művészetek Palotája, Observer, Népszabadság, BLOG.hu, Port.hu, Heti Válasz