Birkás Ákos festőművész tárlatvezetése a LUDWIG 25 kiállításban

2014. november 29. 0.00–00.00
Mikor
2014. november 29.
Bérlettel nem látogatható

A Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. Ennek apropóján a 2014. november 13-án nyílott új, évfordulós gyűjteményi kiállítás 25 napon át, december 9-ig ingyenesen látogatható. Ebben az időszakban szombatonként olyan képzőművészek tartanak tárlatvezetést a kiállításban, akiknek maguk is szerpelnek egy-egy művel, vagy művekkel a tárlaton.

2014. november 29-én 16.00 órától Birkás Ákos festőművész tart különleges tárlatvezetést.

Birkás Ákos 1941-ben született Budapesten. 1959–1964 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán tanult, majd diplomája megszerzését követően 1984-ig a budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola tanára volt. 1989-ben Herder-díjat kapott. Az 1990-es évek elején tanított a Salzburgi Nyári Akadémián, illetve a dijoni Állami Képzőművészeti Főiskolán (École Nationale des Beaux-Arts). Ösztöndíjasként alkotott többek között Dijonban, Berlinben, Bambergben. 1993-ban Munkácsy-díjat kapott, 1998-ban Kiváló Művész elismerésben részesült. 2003–2005 között óraadó tanár volt a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. 1986-ban részt vett a XLII. Velencei Biennálén. 2006-ban a budapesti Ludwig Múzeum 30 év munkásságát bemutató kiállítást rendezett számára.