A Ludwig Múzeum több évtizede bővülő gyűjteményében jól körülírható egységet képeznek azok a kortárs alkotások, amelyek elképzelt jövőképekkel foglalkoznak. A jelent – valamilyen szempontból – a múlt disztópikus megvalósulásaként értelmezik. A kiállításban megjelenő 90 mű egyfajta fekete tükörként szolgál: nemcsak jelenünket látjuk benne, hanem egy felsejlő jövővíziót is, így segít megérteni, milyen potenciális jövő az, amelyet szeretnénk elkerülni.
A kiállítás címéül választott fekete tükör sokrétű jelentéssel bír, és egyszerre kapcsolódik a jelenhez és a múlthoz. A fogalom a kortárs kultúrában elsősorban a kikapcsolt digitális kijelzők sötét felületére utal. Ebben a jelentésben a hibajelenségeket, lefagyásokat vagy teljes rendszerleállásokat („fekete halált”) jelöli. Kulturális elterjedéséhez nagyban hozzájárult Charlie Brooker Black Mirror című, disztópikus hangvételű sorozata, amely a sötét képernyőt a technológiai önreflexió metaforájaként alkalmazza. A kifejezés eredete ugyanakkor sokkal régebbre nyúlik vissza, és az okkult tudáshagyományokban gyökerezik. A fekete tükör – jellemzően ezüstfoncsor nélküli, fekete hátlapú felület vagy obszidián – a mágikus gyakorlatok részeként jóslóeszközként funkcionált. Nem csupán praktikus instrumentum volt, hanem metafizikai médium: a transzcendens tudás közvetítésének szimbóluma. Kapu egy alternatív, nem-fizikai valóság felé, amelyben a múlt, jelen és jövő képei tárulhatnak fel. Ebben a kontextusban a fekete tükör a rejtett tudás, a tisztánlátás és az alternatív valóságokhoz vezető átjáró metaforájává vált. Jelentése a modern technológiai kultúrában új, reflexív értelmezésekkel gazdagodott.
A kiállítás egy hosszabbtávú kutatás első állomásaként a disztópia fogalmán keresztül vizsgálja a gyűjteményben megtalálható műveket, illetve egyes, a gyűjteményben szereplő művészek egyéb munkáit csatolja be a feltárásba. A kiválasztott alkotások, amelyeket a kiállítás különböző tematikus útvonalak mentén vet alá elemzésnek, a közelmúltban, elsősorban a hazai képzőművészeti színtéren zajlott diszkurzushoz kapcsolódnak.
A Beteljesült mesék szomorúsága olyan fejezet, amelyben mint egy időhurokban, összeér jelen, múlt és jövő – mintha a jelen fekete tükörként a múlt számára egy egyáltalán nem fiktív jövő képét mutatná fel. A szekcióba válogatott művek azt dokumentálják, ahogy az utópisztikusnak elgondolt világ a valóságban disztópiába fordul, miként a múlt a jövő felé fordulva a jelennek adja át magát. A Sajátvilágok kortárs képzőművészeti utópiákat és disztópiákat gyűjt egybe, amelyekben az alkotók személyes tapasztalataikból, sejtelmeikből, kétségeikből építenek világokat. Ezek a jövőképek kérdéseket vetnek fel a társadalmi együttélésről, a technológia szerepéről, a környezeti válságról vagy az identitás átalakulásáról, miközben nem mondanak le az egyéni felelősség szükségességéről és a cselekvés lehetőségéről sem. Az Ideológiák alkonya névre keresztelt egységben a művek letűnt szimbólumokat, kiüresedett jeleket megidézve vizsgálják a különféle ideológiák érvényességi körét, múltjukat és lehetséges jövőjüket. A No(n) Future! szekcióba választott munkák a hely, illetve a stabil identitást, történetiséget vagy relációkat nem hordozó, átmeneti, funkcionális, személytelen nem-hely fogalmát a disztópia kontextusában vizsgálják. A Metropolis témaköre a városi terekkel való rendelkezésre, a terek emlékezetére, rétegeltségére és a hozzájuk kapcsolódó személyes narratívákra fókuszál.
A kiállítás a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében a Müpa és a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum szervezésében valósul meg.

Kapcsolódó tartalmak
myLUMU – Black Mirror A kiállítás anyagai a MyLUMU-ban
A kiállítás nyitva: 2025. április 8. – 2026. október 18.
A kiállítás, mely egy hosszabb és átfogóbb kutatás első állomásának tekinthető, néhány meghívott alkotó mellett elsősorban a Ludwig Múzeum gyűjteményére támaszkodik és térképezi fel ezen keresztül a hazai alkotói közeg elmúlt évtizedeinek disztópikus művészi feltételezéseit, gondolatkísérleteit.
Családi délelőtt: Egy másik galaxis virágai 2026. május 16. 10.30–12.30
Ez alkalommal a gyerekek programja és a szülői tárlatvezetés a Black Mirror. A jövő hosszú árnyéka című kiállításhoz kapcsolódik.
Tárlatvezetés a Black Mirror. A jövő hosszú árnyéka című kiállításban 2026. május 24. 16.00–17.00
A kiállítás, mely egy hosszabb és átfogóbb kutatás első állomásának tekinthető, néhány meghívott alkotó mellett elsősorban a Ludwig Múzeum gyűjteményére támaszkodik és térképezi fel ezen keresztül a hazai alkotói közeg elmúlt évtizedeinek disztópikus művészi feltételezéseit, gondolatkísérleteit.
Tárlatvezetés angolul a Black Mirror. A jövő hosszú árnyéka című kiállításban 2026. május 24. 17.00–18.00
A kiállítás, mely egy hosszabb és átfogóbb kutatás első állomásának tekinthető, néhány meghívott alkotó mellett elsősorban a Ludwig Múzeum gyűjteményére támaszkodik és térképezi fel ezen keresztül a hazai alkotói közeg elmúlt évtizedeinek disztópikus művészi feltételezéseit, gondolatkísérleteit.
EGY, KÉT, HÁ…és! GYEREKNAP-TEREMTSÜNK VILÁGOKAT! 2026. május 30. 10.30–13.30
Az idei gyereknapon a Black Mirror. A jövő hosszú árnyéka című kiállításunk témafelvetéséből indulunk ki. Az idei gyereknapon egyedi világok részleteit alkotjuk meg. Inspirációnak az aktuális kiállításaink kiválasztott műtárgyait ismerjük meg. Így kiitalálhatjuk mi kelne ki egy tojásból, ha nem a megszokott élőlények. Végig gondoljuk angyalok helyett kik vigyázhatnának ránk az épületek oromzatain. Milyen lenne az a fantáziaváros, amelynek az épületeit, utcáit mi alkotjuk meg, és így tovább… Ezen a napon bátran elrugaszkodhatunk a valóságtól!
Hogyan tovább művészet(oktatás)? 2026. június 9. 17.00–20.00
Évzáró Ped.kedd a Ludwig Múzeumban
kortárs művészetpedagógiai műhely tanároknak, múzeumpedagógusoknak, múzeumi szakembereknek
Programról:
Tárlatvezetés a Black Mirror. A jövő hosszú árnyéka című kiállításban 2026. május 10. 16.00–17.00
A kiállítás, mely egy hosszabb és átfogóbb kutatás első állomásának tekinthető, néhány meghívott alkotó mellett elsősorban a Ludwig Múzeum gyűjteményére támaszkodik és térképezi fel ezen keresztül a hazai alkotói közeg elmúlt évtizedeinek disztópikus művészi feltételezéseit, gondolatkísérleteit.
Tárlatvezetés angolul a Black Mirror. A jövő hosszú árnyéka című kiállításban 2026. április 26. 17.00–18.00
A kiállítás, mely egy hosszabb és átfogóbb kutatás első állomásának tekinthető, néhány meghívott alkotó mellett elsősorban a Ludwig Múzeum gyűjteményére támaszkodik és térképezi fel ezen keresztül a hazai alkotói közeg elmúlt évtizedeinek disztópikus művészi feltételezéseit, gondolatkísérleteit.
Tárlatvezetés a Black Mirror. A jövő hosszú árnyéka című kiállításban 2026. április 26. 16.00–17.00
A kiállítás, mely egy hosszabb és átfogóbb kutatás első állomásának tekinthető, néhány meghívott alkotó mellett elsősorban a Ludwig Múzeum gyűjteményére támaszkodik és térképezi fel ezen keresztül a hazai alkotói közeg elmúlt évtizedeinek disztópikus művészi feltételezéseit, gondolatkísérleteit.
Családi délelőtt: Egy másik galaxis virágai 2026. április 25. 10.30–12.30
Ez alkalommal a gyerekek programja és a szülői tárlatvezetés a Black Mirror. A jövő hosszú árnyéka című kiállításhoz kapcsolódik.
Tárlatvezetés angolul a Black Mirror. A jövő hosszú árnyéka című kiállításban 2026. április 19. 17.00–18.00
A kiállítás, mely egy hosszabb és átfogóbb kutatás első állomásának tekinthető, néhány meghívott alkotó mellett elsősorban a Ludwig Múzeum gyűjteményére támaszkodik és térképezi fel ezen keresztül a hazai alkotói közeg elmúlt évtizedeinek disztópikus művészi feltételezéseit, gondolatkísérleteit.
Tárlatvezetés a Black Mirror. A jövő hosszú árnyéka című kiállításban 2026. április 19. 16.00–17.00