A Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum letétje a Hungart érdi raktárában

Az 1970−80-as évek nonkonformistái között Julikov különleges helyet foglal el: „a minimalizmus egyetlen orosz képviselőjeként” absztrakt kompozíciókat, archetipikus, geometrikus szimbólumokat alkot.

A 38. emberi helyzet: a menedzser, aki halála esetén saját aranyozott csontvázát hagyja bűbájos özvegyére Curt STENVERT a II. világháború utáni osztrák művészet fontos alakja. Festőnek indul, de a kísérleti filmeken keresztül eljut a montázstechnikára épülő objekt-művészethez.

Solomukha ukrán származású francia művész, tagja az Ukrán Művészeti Akadémiának. Ikonok restaurálásával foglalkozott, de végül a monumentalista festészet területén szerzett diplomát. Klasszikus filozófiát és történelmet tanult, valamint a klasszikus zenével is bensőséges viszonya van.

Jörg Immendorff (1945–2007) festőművész a háború utáni német művészet fenegyereke, a Neue Wilde (Új vadak) festészeti mozgalom tagja, Joseph Beuys tanítványa; akinek számos botrány kísérte pályafutását.

Uwe Pfeifer 1947-ben született Halle-ban. A Lipcsei iskola alkotói közé sorolható, Wolfgang Mattheuer és Werner Tübke tanítványa.

Szergej Sutov 1955-ben született, az egykori kelet-németországi Potsdamban, jelenleg Moszkvában él és alkot. Festő, szobrász, fényképész; emellett videó- és hanginstallációiról ismert – az ő nevéhez fűződnek az első VJ performanszok Oroszországban (1994, Ptjucs Klub).

A Horizont című festmény az aranymetszés arányai szerint két, jól elkülönülő részre oszlik. Az alsó részen egy embertömeg látszik, ahol az egyes alakok montázsszerűen kerültek egymás mellé, különböző korúak, neműek, a társadalom különféle rétegeit képviselik.

Anton Olsvang a moszkvai Színházművészeti Főiskolán, majd az amszterdami Szépművészeti Egyetemen tanult. Művészetének meghatározó eleme a mások által kidobott tárgyak vagy az ipari hulladék újrahasznosítása.

Leonyid Purigin képeit szemlélve az allúziók széles spektrumára figyelhetünk föl, hiszen stílusa egyszerre köthető a naiv festészethez és Hieronymus Bosch világához, formátumválasztását az ikonok és a többosztatú oltárok inspirálták, gondolatiságát pedig a profanizált vallásosság, a panteizmus és

A gyűjtőházaspár nagyméretű portréi már készítésük idején, a nyolcvanas évek második felében sem klasszicizáló formaviláguk vagy konzervatív stílusjegyeik miatt kerültek a nyugatnémet közvélemény érdeklődésének homlokterébe.

A Düsseldorfi Művészeti Akadémián Klaus Rinke diákjaként végez 1978-ban, ahol csoporttársai közül van, aki bekerül az „új vadak” körébe. Loch ugyan kiállít a német újfestészet tagjaival, ám a látszólagos párhuzamok mellett útja másfelé vezet.

Az aacheni Ludwig Gyűjtemény művei között külön csoportot alkotnak a graffiti-művek. Olyan művészek munkái, akiket a hetvenes évek közepén fedeztek fel, akkor, amikor még illegálisan fújtak tageket, blow upokat és piece-eket falakra és vonatokra.

Nyikolaj Ovcsinnyikov ma Moszkvában él és alkot. Már fiatalon gyakorta megfordult a budapesti Ludwig Gyűjteményben szintén képviselt Borisz Orlov (1941) vezette non-konformista szobrászkörben.

A portugál művész lisszaboni tanulmányai és rövid müncheni tartózkodás után 1958 és 1983 között Párizsban élt. Művészete az újrealizmushoz és a pop arthoz köthető. A hatvanas években talált rá fő témájára, az árnyékra, mely egyszerre képes megjeleníti valamit és annak hiányát.

Sighard Gille 1941-ben született, és az ún. Lipcsei iskola második generációjának festője. Bernhard Heisig és Wolfgang Mattheuer tanítványa, 1992 óta pedig maga is festészeti osztályt vezet a Lipcsei Grafikai és Könyvművészeti Főiskolán (HGBL).

A Totem of Eight (Nyolcas Totem) álló formátumú kép, melynek középtengelyében afro-amerikai jellegzetességeket hordozó férfifejek halmozódnak egymáson, egyfajta „totemoszlopot” alkotva. Az üresen maradt felületeket élénk színű, flakonból fújt absztrakt mintázat tölti ki.

Tom WESSELMANN művészete kiemelkedő szerepet játszik a Ludwig házaspár gyűjteményének kialakulásában, sőt: a Budapesten őrzött kép ebből a szempontból is kulcsfontosságú.

Leonyid Baranov előszeretettel jeleníti meg műveiben Oroszország XVIII−XIX. századi tudósait és irodalmi alakjait, azonban az esetek nagy részében az eredmény korántsem heroizáló és monumentális.

A művész 1946–47-ben kezdett kerámiával foglalkozni Vallauris-ban, és életművében gyakran megmutatkozó szenvedéllyel vetette bele magát az új anyag felfedezésébe.

Viktor Tupiscsin szerint a szocialista realizmus azt tekintette céljának, hogy a szovjet identitás reprezentánsaként ezen identitást közvetítse hivatalos ikonográfiáján keresztül.

NOC 167 (született Melvin Samuels Jr.) Bronxban nevelkedett egy hatgyermekes család legkisebb fiaként. Képregények és videójátékok inspirálták korai rajzait.