A háborús bűnök legmegdöbbentőbb képeit felszínes reklámképekkel kombinálva műveik egyben vádiratot is jelentenek a háború utáni fogyasztói társadalom ellen, amely egyszerűen újraindult, nem törődve a zsidók és az áldozatok elszenvedett traumáival. E sokkoló hatás megteremtéséhez mindkét művész a legmodernebb technikákat építette be munkáiba.
A …minden fent van a felhőben… című kiállítás a gazdag életmű áttekintésére vállalkozik, anyaga Lengyel András egész pályáját átfogja, mégsem retrospektív, hiszen a mai napig születnek új munkák. Témakörök segítségével követhető az a folyamat, melynek során a Fluxusból és a konceptuális művészetből kibomló életmű az akción, a fotó-alapú sokszorosított grafikán, a Mail Art-on és a festészeten keresztül teljesedett ki a posztmodernben.
A kiállítás a laikus közönség számára is érthető, sőt szórakoztató, amely ugyanakkor szakmai szempontból dolgozza fel a dioráma műfaját és művészettörténeti szerepét, emellett olyan, sokszor nem tudatos lélektani folyamatokra is felhívja a figyelmet, amelyek a diorámák révén előtérbe kerülnek. A fizikai alkotások mellett virtuális, digitális, valamint videódiorámák is láthatóak lesznek.
A kiállítás kritikusan szemléli bolygónk erőforrásainak jelenlegi, ellenőrizetlen kiaknázását és gazdaságosabbá tételét, valamint a földi folyamatokba való kiterjedt beavatkozást, amely az élőhelyek pusztulását és a még érintetlen természet fokozatos elvesztését okozza.
A kiállítás alapvetően napjaink technológia fejlődésének a mindennapi életre gyakorolt erőteljes hatásáról szól.
A csoportos nemzetközi kiállítás fókuszát a traumaforrások vizuális művészeti eszközrendszerekkel történő átdolgozása, performatív megjelenítése adja. A kiállítás azt vizsgálja, hogy az utóbbi két évtizedben hogyan változott meg a művész szerepe, milyen új megközelítési módok és szempontok merültek fel a traumafeldolgozás területén. Bár a művészet és a trauma összefüggéseinek elemzése jelentős múltra tekint vissza, a hangsúly a kiállításon az ábrázolás és ábrázolhatóság kérdésein túlmenően a relációs aspektusra kerül.
Keresztes Zsófia mozaikkal borított szobraiban, testfragmentumaiban sajátosan keveredik az érzékiség és a virtualitás, az analóg és a digitális technikák, a valóságos és a szürreális: egy archaikus, mégis rendkívüli módon kortárs vizuális nyelvet megteremtve vizsgálják a szubjektum önazonosságának kérdéseit.
A kiállítás a napjainkra mind globális, mind személyes szinten megtapasztalható állandósult átmenetiség kérdését járja körül. Részben a technológiai fejlődésnek köszönhetően, részben a társadalmi, illetve biológiai rendszerek evolúciójából fakadóan nemcsak a jelen vált kiszámíthatatlanná és bizonytalanná, de a jövő apokaliptikus végjátékként felsejlő képe sem nyújt számunkra biztos fogódzót. Az átmenetiség azonban magában hordozza a választás és a változás lehetőségét is, amely épp a folyamatos ideiglenességből képes erőt meríteni és ezt az erőt kreatívan mozgósítani.
A Helyiérték nem az első új szerzeményeket bemutató kiállításunk. A mostani annyiban különleges, hogy elsősorban az elmúlt 7–8 évben beérkezett műalkotások szerepelnek a válogatásban, ezek közül pedig azok a művek, melyek korábban nem voltak láthatók gyűjteményi és időszaki kiállításainkon, tehát a közönség számára az újdonság erejével hathatnak.
A rangos múzeumok anyagából, valamint magyar és nemzetközi magángyűjtők alkotásaiból válogatott életmű-kiállításon eddig sosem látott teljességében bontakozik ki Frey életműve, a szakma előtt is ismeretlen korai munkáktól az itthon és Svájcban készült főműveken át az úttörő computer art-kísérletekig.
A novemberi zárást követően a Ludwig Múzeum tereibe adaptálva bemutatjuk az idei Velencei Építészeti Biennále magyar kiállítását, Othernity – Modern örökségünk újrakondicionálása címmel.
Rózsa Luca Sára, Tranker Kata és Ulbert Ádám az Esterházy Art Award 2021 díjazottjai. A díjat kétévente ítélik oda, az elismeréshez kapcsolódó kiállítás a fiatal magyar művészvilág legmértékadóbb áttekintésének minősül.
Elindult az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál 2021 őszi programsorozat, melynek során a három őszi hónapban számos budapesti intézménnyel működnek együtt a szervezők. Októberben és novemberben a város több pontján installációk láthatók, melyek közül kiemelkedik Baráth Bálint nyolccsatornás, OktoLudium című új műve.
Pécsett debütál a következő, adatalapú vizuális kifejezésekre épülő, a művészet és a tudomány határán megjelenő vizualizációkat bemutató kiállítás a Ludwig és a Nick Galéria együttműködésében. Egy szűkebb témára fókuszálva, azt kicsit bővebben kifejtve, nagyrészt a Labor hálózati formában terjedő jelenségekkel (vírusok, álhírek, terjedési mintázatok stb.) kapcsolatos kutatásai kerülnek bemutatásra.
A vadászat a mai napig betölti évezredes szerepét a létfenntartástól az arisztokratikus időkedvtelésig. Kiállításunk egyfajta keresztmetszetét szeretné annak nyújtani, hogyan gondolkodnak ma a művészek természet és vadászat kapcsolatáról.
A brüsszeli Liszt Intézetben szeptember 22-től látható a Lassú élet. Radikális hétköznapok 2.0 című kiállítás. Ez a projekt harmadik, új verziója Magyarország idei, V4-es elnökségének alkalmából jött létre.
A magyar film születésének 120 éves évfordulójára rendezett kiállítás a fordulatokkal teli magyar filmtörténetet az állandó változás, a sikerek utáni megsemmisülések és az abból való feltámadások közötti izgalmas átmenetek felől közelíti meg.
A kiállítás célja, hogy rámutasson, milyen környezetterhelő és kizsákmányoló gyakorlatok vezettek a jelenleg kialakult globális környezeti, gazdasági és társadalmi problémákhoz. A másik fő célkitűzésünk, hogy szélesebb platformot biztosítsunk a fenntarthatóság irányába mutató, életmód-alternatívákat felvető művészeti pozíciók számára.
Hashim Sarkis főkurátor mottójára, a „Hogyan fogunk együtt élni?” kérdésre reflektálva a Magyar Pavilon a múlt segítségével keresi a választ.
A kiállítás a budapesti Ludwig Múzeum és a német ZKM (Center for Art and Media, Karlsruhe) együttműködésében született. A kiállítás 2020-ban és 2021-ben a budapesti Ludwig Múzeumban volt látható.
A Spatial Affairs kiállítás célja a fizikai és digitális jelenlét kapcsolatának és egymásra utaltságának elemzése modern, konceptuális és kortárs műveken, valamint manifesztókon keresztül. A számítógép megjelenése előtti és utáni művészeti pozíciókban médiumuktól függetlenül közös, hogy a tudomány és technológia fejlődését, annak társadalmi hatását a tér fogalmán keresztül vizsgálják, amivel a tapinthatóan létező és a megfoghatatlan digitális kölcsönös függésére mutatnak rá.
A tárlat anyagát a művész műterméből, az ő közreműködésével válogattuk, erős hangsúllyal a legfrissebb, a 2000-es és 2010-es években készült munkákra, melyek formai változatosságukkal, markáns színvilágukkal a művész kiapadhatatlannak tűnő életkedvét és alkotóerejét bizonyították.
A 2019-ben a Ludwig Múzeumban bemutatott Marinko Sudac gyűjteményből válogatott Bosch+Bosch című kiállítás adaptációja a brüsszeli Balassi Intézetben.
A Lassú élet. Radikális héköznapok című, vírushelyzet miatt csak az online térben megvalósult kiállítás fizikai premierje a koblenzi Ludwig Múzeumban.
